2014. május 14., szerda

Born Pretty tesztcsomag és az első mani

 Én is megkaptam a magam kis tesztcsomagját a Born Pretty Store együttműködés keretein belül. Igyekeztem olyan termékeket választani, amik újdonságok számomra, de azért egy körömnyomda lemez is becsúszott.
Amint láthatjátok, szegecseket, legyezőecsetet és egész körmös matricát választottam. Ez utóbbit majd hugi fogja részletesen tesztelni, mert elkunyizta, én meg nem tudok neki nemet mondani, szóval...

Az első tesztelős manimban rögtön két terméket is kipróbáltam, az ecsetet és a nyomdát.
 A lemez egészen jó, univerzálisak ezek a virágminták, és szinte minden méretű körmön jól mutatnak. A lemez maga elég masszív, és bár kicsit sekélyek a minták, azért határozottan jól szuperál. Mondjuk lehet, hogy kicsit sűrűbb lakkot kellett volna választanom, és nem a Moyra alapvetően csillámcsodáját, aminek mondjuk a fedése sem a legjobb, és akkor lehet, hogy erősebb végeredményt kapok. Az meg, hogy elkenődött a minta...ne használjátok nyomdázáskor az NYC gyorsszárító fedőlakkját, mert könnyen így járhattok.
A legendás legyezőecset. Bevallom, nem értettem, mi ez a hype körülötte, és még most sem igazán tiszta, hogy ez akkor most mért jobb, vagy miben több, mint a szivacs, de Ok, legyen, valószínűleg egyszer majd csak rájövök, nem igaz? Amúgy egészen jól működött, a maniban a mutató és a kisujjamon használtam.

 Imádom azokat a manikűröket, ahol minden köröm más, és mégis harmonikus az összhatás. Be kell ismernem azonban, hogy sajnos nekem az ilyenekhez nincs, vagy legalábbis nagyon kevés a fantáziám. Azért igyekszem nem feladni...
Alap és fedőlakkon kívül a Moyra Glamour shades 2 rétegben, illetve az Adena szürkés lakkja szintén 2 rétegben látható, szerintem nem mutat rosszul a két szín együtt, de lehet, hogy a Moyrára jó lett volna még egy réteg.
Ha megtetszett esetleg valamelyik Born Pretty termék, vagy csak nézelődnétek, akkor katt IDE, és ne feledjétek a kódot, amivel 10%-kal olcsóbban vásárolhattok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése