2014. április 21., hétfő

Born Pretty

Épp, mikor a legnagyobb szükséged van egy kis biztatásra, hogy felkapard magad a padlóról, pont akkor fogja a sors egy nem várt helyről nyújtania a kezét, hogy felsegítsen.

Nálam ez a kéz (hogy folytassam ezt a szörnyű képzavart) Born Pretty Store Ritájától érkezett e-mail formájában. Felkeresett ugyanis, hogy működjünk együtt, teszteljek néhány terméket és még az olvasóknak egy (könnyen megjegyezhető kód formájában) 10%-os kuponkódot is.

Mivel többségében imádom a Born Pretty Store portékáit, ezért szívesen mondtam igent a felkérésre, és már úton is van az első tesztcsomagocskám. Mivel tudom, hogy néhány olvasóban a szponzorált bejegyzések ellenszenvet váltanak ki, ezért szeretnék őszintén írni a dologról.

Azt hiszem, az nyilvánvaló, hogy miért jó ez nekem, mint bloggernek és magánszemélynek:
  • először is nagyon jól esett maga a megkeresés, mert megerősített abban, hogy valamire érdemes, amit csinálok.
  • másodszor kapok ingyen mintákat, ami költségkímélőbb, mint eddig, amikor ugyanezt önköltségen finanszíroztam meg (mert azért már párszor rendeltem ám innen)
Azért nektek is lesz hasznotok belőle:
  • a tesztek remélhetőleg informatívak lesznek számotokra, és így tudjátok majd, megéri-e rendelni
  • a kuponkód használatával olcsóbban tudtok rendelni, ha megtetszik egy termék
  • minél többet használjátok a kuponkódot, annál nagyobb a valószínűsége egy (vagy több) a Born Pretty Store által támogatott játéknak
  • mivel van, hogy egy termék valakinek nem válik be, másnak viszont igen, ezért biztosan lesz olyan, hogy amelyik termék nekem nem válik be, azért kommentben lehet majd jelentkezni postaköltség áron
Azt említettem már, hogy szuperegyszerű megjegyezni a kódomat? 
 A képre kattintva (vagy itt, vagy az oldalsávban) a Born Pretty Store webshopjába juttok, érdemes szétnézni, én pedig nemsokára jövök néhány termékteszttel.


http://www.bornprettystore.com/

2 megjegyzés:

  1. Engem is megkerestek és örömmel fogadtam el a felkérést. Rita nagyon segítőkész volt és minden kérdésemre gyorsan választ adott, már alig várom, hogy a kezemben tartsam a kis csomagocskát :)

    VálaszTörlés
  2. Én is igent mondtam a felkérésre. Alig várom már, hogy alkothassak a tőlük kapott dolgokkal.

    VálaszTörlés