2013. április 26., péntek

Alverde Ethno Reloaded - avagy az akciós állvány után

Csúnyán elcsábultam. Már amikor megjelentek ezek az ethno mintás Alverde termékek, akkor is nagyon tetszettek, de akkor még nem tudatosult bennem, hogy ezek nekem kellenek! Mivel most az életmódváltósdi magával hozta, hogy minden olyan kencét be "kell" szereznem, ami eddig még sosem volt, de mindig irigyeltem azokat, akiknek van, nos egy pirosító is a listára került. Azt nem tudtam, hogy milyet szeretnék, csak azt tudtam, hogy ki akarom próbálni, mi a jó benne. Erre természetesen bármilyen olcsó megoldás megfelelt volna, de mikor már ott voltam a drogériában, akkor valahogy mindegyik olyan hivalkodónak tűnt. Mígnem megláttam az akciós állványon ezt!:
Natúr termék, hangulatos, ígérete szerint csillámos is, de felkenve egyáltalán nem zavaróan, bár önmagában szinte semmilyen színe nincs, meg is ijedtem, hogy a pigmenteket kifelejtették, de alapozóval éppen pont tökéletes lesz az összhatás, igaz, nem is igazán pirosít, inkább olyan földszínesít, de barnának sem mondanám. Persze az, hogy a színeket a csíkokkal variálni lehet, az tévedés, esélytelen, inkább csak jól mutat a dobozban. Kedvenc lett, mert segítségével rájöttem, hogy a pirosító arra jó, hogy életet adjon a sminknek. Ráadásul, duplán akciós volt, egyszer ugye alapból talán féláras, 700 Ft körül, aztán erre jött rá a 25% még a hónap elején. Elmondhatom, többszörösen is megérte. A képen bocsi, már lekapartam az akciós címkét, amennyire tudtam, és el is kezdtem használni, de azért a lényeg látszik.

 Az édes doboz, amiért már alapból megéri beruházni rá!
 Ilyen kis szép csíkos maga a pirosító.
 Az információk. Igaz, nem túl bőbeszédű a címke.
 Alkaron alapozó felett.

És hogy ne legyen elég a jóból, megvettem életem első igazi rúzsát is, ami szintén ebből a trendkiadásból való, és a legtökéletesebb szín, amit valaha szájon láttam.
Sem nem sötétbordó, sem nem lila, sem nem barna, hanem így a három között. Felkenve nagyon egyenletes és szép, tartós és nem szárít, és mondtam már, hogy gyönyörű a színe? A pirosítóval együtt használva egyszerűen úgy néztem ki, mint egy dögös földanya. Imádom mindkettőt. Azt mondtam, hogy a rúzs akciós is volt?
A tartósságához még annyit, hogy elég kemény maga a rúzs, ami nekem a szájfények és ajakápolók után nagyon furcsa, de gondolom ezért is tud olyan jól rögzülni. Krémmánián mondjuk többen is megjegyezték, hogy túl kemény, hát elhiszem, de nekem tetszik ez a tulajdonsága is. Sajnálom, hogy nem tudom megmutatni, hogy fest a számon, majd ha ügyesebb leszek fotózásban, akkor frissítem a bejegyzést, de ITT láthattok róla képet használatban. 

 Ez egy swatch akar lenni, de ennél sokkal erősebb, szebb színe van a szájon.
Még az alja is tündéri, egyébként 3 árnyalatban létezett, a másik kettő egy igazi piros és egy barna.

2 megjegyzés:

  1. nekem ez a ruzs,most sziven utott.nagyon szèp szine van ès a csomagolàsa wowoowow

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom, keresem az alkalmat, hogy kimozdulhassak, hogy felkenhessem:).Első rúzsnak meg tényleg tökéletes, mert annyira jó, hogy kedvet kaptam másikkal is kísérletezni.

      Törlés