2013. március 6., szerda

Mire jó még a ricinusolaj?

Régóta ígérem már ezt a posztot, és nem is tudom, mért húzódott idáig a közzététele. Talán azért, mert alapos munkát akartam végezni. Remélem, számotokra is hasznos lesz az az ismeretanyag, amit összegyűjtöttem és rendszereztem. Mikor elkezdtem kutakodni, nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindenre használható ez az egyszerű és valljuk be, olcsó növényi olaj. Mire a bejegyzés végére értek, remélem, látni fogjátok, hogy milyen szuper csodaszer ez, és nem csak hajpakolásként vagy hashajtóként fogjátok eztán ismerni.

Elsőként talán arról kéne beszélnünk, hogy miről is beszélünk:). A ricinusolaj a ricinus (vagy más néven krisztuspálma) nevű örökzöld lágyszárú növény mérgező magjából hideg sajtolással, majd forró vizes felfőzéssel kinyert olaj. Javaslom, azért ne próbálkozzunk vegytani ismeretek nélkül otthon előállítani, mert az így nyert olaj halálos is lehet! Amúgy maga a növény nekem nagyon tetszik, dísznövényként is ültetik, elriasztja a vakondokat.
Kép forrása: wikipédia

Most, hogy már tudjuk, hogyan készül a ricinusolaj, nézzük meg, mire is használható!

Legismertebb hatása, hogy hashajtó. Emellett pedig jót tesz a hajnak, méghozzá a következő módokon:
  • Gyorsabban nő tőle a haj
  • Dúsabb lesz tőle a haj
  • Erősebb lesz tőle a haj
  • Enyhíti a töredezésre való hajlandóságot. (Mint tudjuk, a töredezett hajvégekre csak az olló az orvosság, ellenben a ricinusolajtól kevésbé fog töredezni a még nem töredezett hajvég - értitek, ugye?:)
  • Puhább tapintású lesz tőle a haj
  • Kevésbé lesz száraz tőle a haj. Ezzel egyetemben sajnos akinek alapból zsírosodásra hajlamos a haja, annak a tünetei továbbra is megmaradnak. 
  • Ápolja a fejbőrt
  • A vékonyodó hajszálak megvastagodnak
  • Babahajak jönnek :)
  •  Megelőzi a hajhullást is (illetve az első pár alkalomnál tapasztalható némi hajhullás, ami rendszeres használatnál elmúlik)

Szempillára :
  • Hosszabb
  • Dúsabb
  • Erősebb lesz tőle. Kell ennél több? Óvatosan, az ujjaddal, vagy egy fültisztító pálcika segítségével vigyétek fel a szempillára, mintha szempillaspiráloznátok. Kb. egy óra elteltével le is lehet öblíteni. Legalábbis én így csinálom, de természetesen tovább is rajt lehet hagyni. Ezt az eljárást a hajpakolással ellentétben (ami heti 1-2szer javasolt) naponta célszerű alkalmazni, és már egy hét után szemmel látható lesz az eredmény.   
Szemöldökre:
  •  Körülbelül ugyanaz mondható el, mint a szempilláról.  
Ajakápolóként:
  • Puhább lesz tőle az ajkad. Azért arra figyeljetek oda, hogy ne nagyon nyeljétek le, mert akkor a fent említett elsődleges hatással kell számolnotok.
Körömre:
  • A körmöt erőssé teszi
  • Nem töredezik
  • Fényes lesz tőle. 
  • Gyorsabban is nő
  • Egészségesebb lesz. Bedörzsölhetjük akár minden nap, de én például csak annyiban használom, hogy kézzel viszem fel a hajpakolást. 
Bőrápolásra:
  • Táplálja és puhává teszi a bőrt
  • Nedvesíti a bőrt
  • Kézfejre, talpra...állítólag csodákat művel a bőrkeményedésekkel, ha naponta bedörzsöljük vele ezeket.
  • Eltünteti a szemkörnyéki ráncokat (ebben azért kicsit kételkedek, de ha majd ráncos leszek, tuti kipróbálom)
  • Pattanások ellen is hatásos. (Gondolom, ha a pasik használják, akkor az arcszőrzetre is.)
  • Szemölcsre
  • Bőrfekélyre
  • Gombás fertőzésre (ez nagyon jó, mert az árpa is az, de ugye ott van a körömgomba is)
  • Tyúkszemre
  • Ekcémára (ezeket reggel és este kell bekenni)
  • Gyulladás csökkentő hatása a napégés enyhítésére is alkalmassá teszi
Női dolgokra:
  • Az anyák mellét bedörzsölik vele, hogy az anyának jobban legyen teje. 
  • Fertőző és fertőzött nőgyógyászati problémákra is alkalmazzák (Nah, ezen nagyon meglepődtem, de végül is logikus, ha már gyulladáscsökkentő és baktérium és gombaölő)
  • Has borogatásával a menstruációs fájdalom enyhül.
Egyéb egészségügyi problémákra:

  • Hatásos a szembetegségeknél (akár állatoknál is)
  • Kisebb sebekre, égési és vágási sérülésekre (egy kis gézt átitatunk ricinusolajjal, és éjszakára becsavarjuk vele az érintett területet.)
  • Aranyér kezelésére (természetesen külsőleg alkalmazva)
  • Vesebetegségeknél is alkalmazzák (azt mondjuk nem találtam meg, hogy hogyan)
  • Kitágítja a hajszálereket
  • Enyhíti az ízületi és pl. térdfájást 
  • Stimulálja a májat (mert ugye külsőleg bekenve a bőr alá felszívódik, és úgy)
 Amit még tudni érdemes, hogy a beszívódás gyorsítható, ha az olajat különböző trükkökkel melegítjük-melegen tartjuk. Így a hatás is korábban fog jelentkezni.

Nagyon érdekesnek találtam a kutakodást, és volt egy csomó meglepő dolog. Ha tudtok valamit, ami kimaradt, írjátok meg kommentben! Nektek melyik tétel volt a legfurcsább és melyiket fogjátok kipróbálni?

2 megjegyzés:

  1. Akkor ez egy igazi multifunkciós csodaszer:)köszi a felsorolást

    VálaszTörlés
  2. Szia. En azt is olvastam hogy lipoma kezelesre is hasznalhato

    VálaszTörlés